A weboldal elavult Internet Explorer böngészővel nem tekinthető meg! Kérjük, használjon másik böngészőt!
Szegvári Áron - Zaron Photography

Szegvári Áron

Szegvári ÁronSzegvári Áron vagyok, 2010-ben végeztem a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szombathelyi Bölcsész Karán. Két diplomával rendelkezem:

  • kommunikáció szakos bölcsész – tömegkommunikáció szakiránnyal
  • okleveles művelődés-szervező - térségfejlesztés szakiránnyal.

Angol és német nyelven, kommunikációs szinten beszélek.

Középiskolás korom óta, közel 24 éve fotózom és videózom. Elméleti tudásomat a főiskolán szereztem, a gyakorlatot pedig a Nyugat-Magyarországon regionális szinten hajdan működő Göcsej Médiában, illetve Zalaegerszeg megyei jogú város televíziójában, gyakornoki éveim alatt kezdtem elsajátítani, illetve azóta is autodidakta módon, folyamatosan képzem magam. Képességeim fejlesztésében barátom, Major László fotós-videós sokat segített.

Elsősorban dokumentumfotósnak és –filmesnek vallom magam. Rengeteget utazom országon belül és kívül is, és fényképezőgépemmel igyekszem megörökíteni a számomra fontos és különleges pillanatokat. Érdeklődöm és folyamatosan felkutatom a kéklámpás járműveket (rendőr, tűzoltó, mentő), legyenek azok régiek vagy egészen újak. Számtalan helyen jártam már, és legtöbbször szíves segítséget kaptam munkámhoz. Emellett természetesen sokféle téma foglalkoztat pl. a tömegközlekedés, a természet, a mindennapok izgalmas pillanatai, az építkezések és speciális bontások, a nem mindennapi épületek, a nem hétköznapi emberek hivatása, balesetek és tűzesetek, építések és robbantások, haditechnika és repülés. Különösen kedves témám a Nohab mozdonyok világa, hiszen gyermekkoromban nagyon sokat utaztam rajtuk. Egyik legkülönlegesebb élményem, hogy egy nemzetközi kitörésvédelmi gyakorlat keretében dokumentálhattam a MOL olajipari kitörésvédelmi szakembereinek munkáját, akik a 90-es évek elején a kuwaiti öbölháborúban világhírre tettek szert tudásukkal és oltási technológiájukkal. Az utóbbi években kezdtem bejárni az ország elhagyatott szellemvárosait, épületeit, gyárait, műemlékeit, olyan helyeket, ahol évtizedek óta már nem laknak és dolgoznak emberek. Izgat, hogy milyen lehetett az ottani élet, és mi maradt utána. Sok ilyen helyszínt sikerült már feltérképeznem és lefotóznom. Ugyancsak izgalmas téma a 40 éves szocializmus megmaradt öröksége épületeivel, szimbólumaival, tárgyaival, építészeti stílusjegyeivel. Igyekszem megörökíteni azokat a helyeket, ahol „megállt az idő”. A 90-es évek második felétől nyomon követem a tömegközlekedési járművek fejlődését, és próbálom ezeket, az egykor világhírű magyar járműipar termékeit, addig lencsevégre kapni, amíg még lehet, illetve amíg forgalomban voltak/vannak.

Elkötelezettnek érzem magam, hiszen több száz kilométert is hajlandó vagyok egy érdekes felvételért utazni – bármilyen körülmények között.

A 90-es években, illetve a 2000-es évek elején készült fotók és videó filmek (főleg a tömegközlekedés mappában lévők) még régi gépekkel készültek, amelyek a korabeli technika minimális paramétereit sem teljesítették. Ezért figyelhető meg homályosság és a tárgyak életlensége, a képek gyenge felbontása. De mivel ezek a felvételek ma már megismételhetetlenek, ezért döntöttem ezen képek publikálása mellett.

Megörökítettem a Zala Pláza, a Tesco, a „Dél Hercegnője” építési munkáit; robbantás-technikai cégeknek készítettem felvételeket épületrobbantásokról. Dolgoztam a MOL Kitörésvédelmi Csoportjának, és fényképeimmel folyamatosan gazdagítom a Katasztrófa-védelem és a rendőrség archívumát. Képeim megjelennek a policecars.hu oldalon is (Zaronka). Fotó- és video-sorozattal követtem nyomon az elhíresült Pécsi Magasház kálváriáját, és jelen voltam a 2006-ban kirobbant őszi tüntetések és zavargások helyszínein is, dokumentálva a legfontosabb eseményeket.

Hosszú évek óta tagja vagyok a DUE-nek (Diákújságírók Országos Egyesülete).

2024-ben államilag elismert bizonyítványt szereztem Művészeti és médiafotográfusként.

Egyelőre szabadúszóként tevékenykedem, de szeretném képességeimet majd egy olyan munkahelyen kamatoztatni, ahol igény és lehetőség nyílik a kihívásokra és tudásom további fejlesztésére is.

Legfőbb erényem a precizitás, a szorgalom, az innovativitás, és az élethosszig tartó tanulás elvét vallom.

Fontosabb munkáim a Képeim és a Filmjeim menüpontok alatt találhatók.

Loading...